Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti szegletében fekvő településünk lakossága nevében köszöntöm az irántunk érdeklődőket.

Településünk a Magyar-Ukrán határ mentén helyezkedik el, ahol az országhatárt a Tisza folyó jelenti. A Szatmári-Tiszaháton a csöndes, faragott tornácos házakkal teli településen kanyargózik tovább az út. Móricz Zsigmond tette híressé, amelyről 1942-ben így írt: “ Csécse ott fenn a Tiszaháton, a szőke Tisza partján a hatvankét házból álló kis falu, amely úgy körül van véve gyümölcsössel, szilvásokkal, hogy ha az ember szekérrel közeledik felé, semmit sem lát belőle távolról, csak a gyümölcserdőt, és annak a közepén a pompás fatornyot, hegyiben egy kopja gombbal...".

Már nincs ilyen buja gyümölcserdeje, nagyobb is lett, de nem vesztette el a hasonlíthatatlan báját az egy főutcás, orsós alaprajzú községünk. A református templom és a fa harangtorony is ugyanott, az utca kiszélesedésében áll.
A régi települést a Tisza a XVII. században elpusztította, utána költöztek ide az 1848 előtt többségében jobbágy lakosok.
Ma az 524 hektáros község soros elrendezésű szalagtelkein 108 lakásban 285-en élünk; megélhetési forrást a mezőgazdaság jelent számunkra. Jellegzetes terményünk a „nemtudom szilva” és a dió.

Féltve őrizzük nagy szülöttünk emlékét, méltó utódaik szeretnénk maradni. Megőrizni a település amilyennek Ő látta, amit számára Csécse jelentett: „ tündérsziget…. nagy tágasságot, a színes és csillogó végtelent jelenti, a tavaszi napfényt és a tág tüdőt”.