
| | |
- Tárnokréti a Fertő-Hanság Nemzeti Park szélén fekvő takaros kis falucska. Késő barokk evangélikus temploma 1785 -ben épült. Külső és belső felújításra szorul. Reménykedünk az erre vonatkozóan beadott pályázatunk pozitív elbírálásában, mert csak így tudjuk megmenteni ezen szép és értékes épületet az utókor számára.
- A faluközpontban újonnan kialakított emlék- és pihenőpark fogadja a látogatót. Az itt lévő játszótér az ivókúttal a helybélieken kívül az átutazó autós és kerékpáros turistáknak is kedvenc megállóhelye.
- A parkkal szemben található kis házban pedig gazdag néprajzi gyűjteményt tekinthetnek meg a látogatók, a vidéki élet tárgyaiból, ruháiból, eszközeiből.
- A falu érdekessége – egy helyi gazdasági társaság által – 2009. évben nyitott pálinkafőzde, amelyet falusi szálláshely kialakításával bővít jelenleg a vállalkozó – nagy hiányt pótolva ezzel, hiszen eddig nem volt szálláshely a településen, az erre járó kirándulóknak, turistáknak.
- Tárnokréti ideális hely a kikapcsolódásra a háborítatlan természetet és falusi életet kedvelők számára.
- A szomszéd településen – Lébényben – található híres román kori templom az ország egyik kiemelt idegenforgalmi látványossága.
- A környéken járva mindenképpen látogassunk el a közeli Fehértóra, tegyünk egy kiadós sétát a Hanság területén, hogy bepillantást nyerjünk a páratlanul ritka és gazdag növény, állat- és elsősorban madárvilággal rendelkező területekre.

| | |
|