Tárnokréti

A falu fekvése

A falu története

Tárnokréti, a 800 éves település

Látnivalók

A falu gazdasági helyzete

Programok

Egyház

Civil szervezetek

Képtár

Hírmondó

Térkép





Utcarészlet

Utcarészlet

Régebben a munkaképes lakosság nagy része Győrbe járt dolgozni, de mellette még háztáji gazdálkodást is folytatott. Az 1970-es évektől fokozott hanyatlásnak indult a község, nőtt a fiatalok elvándorlása. A lakosság száma rohamosan csökkent, az településen maradtak jelentős része nyugdíjas, a falu nagy mértékben elöregedett. Megszűnt a termelőszövetkezet.
A rendszerváltás után az önkormányzat a falu fejlesztésébe, szépítésébe fogott.
Már a fiatalok sem adják el a régi szülői házat, hanem hétvégi házként használják. Néhány osztrák család is vásárolt házat az utóbbi években. és Ami nagyon örvendetes, hogy az utóbbi években több fiatal pár telepedett le falunkban.
Jelenleg a lakosság száma 207  fő, a falu statisztikailag a Csornai kistérséghez tartozik.
1988-ban vezetékes ivóvízhez jutott a település. 1991-ben elkészült a Tárnokrétit Lébénnyel összekötő 7,8 km hosszú aszfaltos út, ezáltal csökkent a falu elzártsága.
Az elmúlt években már néhány – nem csak mezőgazdasági jellegű – vállalkozás is működik a településen, felcsillantva ezzel a munkahelyteremtés és a fejlődés reményét.



Nagy kontrasztú változatNagy kontrasztú változat


Önkormányzat Hivatala

Az önkormányzat intézményei

wlink weboldal készítés