A falu fekvése, története

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti csücskében, a magyar-ukrán határ mentén,
a szeszélyesen kanyargó Tisza ölelésében fekszik.

A község kiváló kirándulóhely, ahol az épített környezet éppúgy felejthetetlen élményt nyújt mint az érintetlen természet. Kellemes kikapcsolódást talál az, aki a Magyarországra itt belépő Tisza-folyó partján nyaral, vagy csónakkal evezve gyönyörködik a táj szépségében. Természeti látnivaló még az önkormányzat által helyi természeti értékké nyilvánított "fehér nyárfás" a Tisza-partján.

A milotai kavicsos Tisza-part

Milota ősrégi település, mely a honfoglaláskori időben már lakott lehetett. Erre utal egy ma is ismert monda, az úgynevezett Mélóta monda (a falu nevét is innen eredeztetik). Nagy Lajos uralkodásának idejében keletkeztetett az az oklevél, amely elsőként említi a falut, melyet I. Lajos akkor, 1344-ben a Kölcsey családnak juttatott.
1848-ig Milota jobbágy község volt 92 úrbéres gazdával, mellettük 18 nemesi család is lakott a községben. A falu eredetileg a mai ótemető helyén feküdt, de folytonos árvízveszély miatt az itt élők jobbnak látták, hogy magasabb fekvésű helyre települjenek.

A község jelképei: címere és zászlaja.

Címer:
- víz (Tisza folyó és árvizek) színe: kék,
- halak (halászat) színe: szürke,
- diófa (a híres Milotai M 10-es diófák) színe: zöld,
- búza (mezőgazdaság) színe: sárga,
- kardok (a II. világháborúban elhurcolt és hősi
halált halt lakosság) színe: szürke,
- Milota község (felirat) színe: fekete.

A falu Tiszabecs Nagyközség Közös Tanácsához tartozott, a rendszerváltozás után önálló önkormányzatot alakított. 1990. évi közigazgatási besorolása: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében független polgármesterrel és független képviselő testülettel rendelkező község.