Széchenyi István, a legnagyobb magyar földjén élünk!

A Széchenyi család nemcsak a legnagyobb magyar, hanem a legkeresztényebb lelkületű magyar katolikus család is volt.
Széchenyi István mindösszesen háromszor járt Pölöskén. Jakabffy Károly helytörténeti tudor emlékeiben két ittlét rögződött. Az ő jóvoltából nagyon sokat tudhatunk ezekről az időkről is -  a Teleki család kocsisa volt.
Jakabfy Károlynak nem jelentek meg írásai, spirálfüzetekbe jegyezgette emlékezéseit, ami a család tulajdonában van.
 
„A Nagy Széchenyi 1791. szeptember 21-én született Bécsben. 1807-ben szülei nevelőtanárával elküldték a Zala megyei Pölöskére, a községben lévő házukba, hogy ismerkedjen a falusi szokásokkal és népekkel, és ami fontos volt, hogy tanulja a magyar nyelvet.
A kis gróf és nevelője május 20-án érkezett a szerény és szegényes zsuppfödeles faluba. Az akkori írások szerint Pölöskén csak 20 ház volt. Mind jobbágyok voltak, később ezekből lettek az úrbéresek.
A Széchenyi családnak ugyanis a faluban bent is volt háza, kényelmes szobákkal. Ott lakott a gazdaság vezetője a családjával, de voltak vendégszobák, irodák is. Így volt az érkező kis grófnak és nevelőjének is kényelmes lakása.” – így emlékezik írásaiban Károly bácsi.
 
Az 1848-as februári, márciusi eseményeket Széchenyi felzaklatott idegrendszere nem tudta elviselni. Jakabffy Károly  a gróf második látogatását e dátum és az 1848-as szeptember 5-i Döbling-i bevonulás közé teszi.
 
„1848-ban Kossuth Lajos csatát vesztve elmenekült. A Nagy Széchenyi nem hagyta el a hazáját, Pölöskén keresett menedéket. A Nagy Széchenyi bujdosása alatt a sohollári erdőben tartózkodott, amikor az osztrákok elfogatási parancsot adtak ki személye ellen. Háromheti tartózkodási ideje alatt napkeltétől napnyugtáig beteg idegeit csillapította a csend völgyében.
Nyár végén pandúrok vágtak át az erdőn. Széchenyi István koldusnak volt öltözve, bujkálva az osztrákok elől, éppen a sok kis fácáncsibével foglalatoskodott. A két pandúr járőr odaért hozzá és megkérdezte:
- Ki maga és mit keres itt ezen a tiltott helyen?
A koldusnak álcázott gróf válasza alázatosan csak ez volt:
- Ezekben a kis csíkos csibékben gyönyörködöm.
A két pandúr szeme összevillant s az egyik ezt mondta:
- Ez a kódis biztosan meghibbant.
Aztán a másik így szólt hozzá:
- Menjen előttünk, bekísérjük Barnak-pusztára a majoros gazdához.
A szegény kis kódis nem ellenkezett a törvény őreivel, és elindult a két pandúr előtt. Amint a tanyához értek volna, a gazda meglátta, hogy a két pandúr előtt ott van az ő Ura, a Kegyelmes Úr. Tüstént eléjük ment, és mint tisztelettudó ember tisztes távolságban megállt és köszönt.
- Jó napot adjon Isten Kegyelmes Nagy Uram! – aztán a pandúrokhoz fordult – Hát tudják, vagy inkább nem tudják Kendtek, hogy maguk kit kísérnek?
- Hát azt már mi igazán nem tudjuk, hogy kit kísérünk! – válaszolták azok.
- Hát a Nagy Széchenyi Istvánt – mondta a tanyagazda.
A két pandúr rögvest letérdelt és úgy kérte a bocsánatot, hogy ezért a nagy szégyenért ne vegye el a kenyerüket. De már nemcsak a kenyerük, hanem akár az életük is kockán forgott, ha a Nagy Úr azt kívánja.
De Széchenyi csak ennyit mondott: – A törvénynek viasz az orra (csűrhető, csavarható). Maguk a kötelességüket pontosan teljesítették, ezért nem haragszom, mert ahol a harag a nyertes, ott a lélek békéje a vesztes.”