/Forrás: Perőcsény – a 750 éves település Darányi László, dr. Koczó József, Pásztor Csaba (Kiadó: Perőcsény Község Önkormányzata Perőcsény, 2004.)/

A települést elsőként egy 13. századból származó, 1398-an átírt oklevél említi Pereuchean néven, de a középkori oklevelek még Preuchan és Preuchen néven is említik. Perőcsényt 1419-ben és 1423-ban vásárhelyként említik, a közép- és az újkorban magánföldesurak birtoka volt. 1437-ben Zsigmond király Mikolával, Orsánnal és Szokolyával együtt elzálogosította Lévai Cseh Péter erdélyi vajdának.

A perőcsényiek a falu lakosságát ősi magyar eredetűnek és a reformáció korától kezdődően reformátusnak tartják. A középkori oklevelekben, török és magyar adóösszeírásokban a magyar családnevek valóban többségben vannak, ugyanakkor a ma is élő családnevek közül a német Fidel Frydet, a Henzel Herneczel, a Bánár Bagner alakban már előfordult a 15.-16. században is, és ugyancsak német eredetről vall a Hevér családnév is. A német anyanyelvű lakosság jelenléte a község határában folyó bányaműveléssel hozható összefüggésbe. (A 18. század kezdetén lakosainak többsége magyar, harmada-negyede pedig szlovák nemzetiségű volt.)
Perőcsény a török hódoltság alatt is lakott település volt. Az 1570. évi török adóösszeírás szerint Peröcsín faluban 30 ház található, a családfők száma 45.

A falubeliek által ma is „szín református községként” jellemzett település az ellenreformáció idejében is megőrizte református hitét. Az oszmán uralom megszűnése után a felerősödött ellenreformáció a templomaiktól kívánta megfosztani a protestánsokat, ennek jegyében 1700-ban báró Balassa Ádám prépost bezáratta a perőcsényi templomot is. A falubeliek a harangokat a tóba rejtették, nehogy a katolikusok kezére kerüljenek. A helyi idős emberek úgy tudják, hogy a vallásüldözés idejében a templom ajtajában ült Drözsböt Gergely és Együd Mátyás. Amikor odaállított két lovas a templomkulcsot követelve, ők megtagadták annak átadását. A lovas katonák hiába lövöldöztek rájuk, nem fogta Őket a golyó, mert burokban születtek. Hazafi István perőcsényi lakos mesélte, hogy az 1950-es években a templom felújításakor a földben emberi csontvázakra bukkantak. A csontok között talált övcsatok, szúrófegyverek, sisakok arra engedtek következtetni, hogy a reformátusokat zaklató császári katonákat a helyi lakosok megölték, és holttestüket a templom melletti temető tömegsírjába temették.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követő önkényuralmi időszakban a bécsi udvar minden nemzeti jelvény (?) viselését megtiltotta, és behódolási íveket küldött szét az országban . Pongrácz Lajos Hont vármegye jegyzőkönyveiből készült kivonata szerint „Perőcsény község lakosai a hódolati ívnek aláírásától vonakodtak”. A falu az egyéb tiltó rendelkezések, viselettel kapcsolatos előírások betartását is szabotálta.

A 20. század első felében a lakosság megélhetését a földművelés és állattartás mellett az erdő biztosította. A század két nagy világégése Perőcsényből is szedte áldozatait. A perőcsényi hősi halottaknak két emlékmű is emléket állít: a templom alatti sziklára épített, az első világháború hőseinek tiszteletére állított turulmadaras obeliszk, valamint a község főterén 1994-ben elkészült a két világháború perőcsényi hősi halottainak emlékműve.
A második világháború eseményei közül kettőt külön is megemlítenénk. A hagyomány, a népi emlékezet szerint, amikor 1944/45 fordulóján a községet megszállta a szovjet hadsereg, a templomot lovaik számára istállónak kívánták használni. A padok egy részét ki is hordatták már, amikor egy ellenőrzést tartó magas rangú tiszt megpillantotta a szószék korona alakú hangvetőjén az ötágú vörös csillagot. Tisztelgett és parancsot adott az épület elhagyására. Úgy vélte, ahol ilyen szimbólum található, ott nem szabad lovakat tartani.
A másik esetről írásos feljegyzés is készült. 1944 végén a paróchiát is birtokba vették az oroszok. Az egyházi iratok (anyakönyvek, jegyzőkönyvek) egy részét Bolla Sándor segédlelkész gondoskodása mentette meg: sertésólba, pincébe rejtette, majd a község kitelepítésekor egy zsákban a hátán vitte magával.

Az 1960-as évek elejétől Perőcsény lakossága erőteljesen csökken. Ekkor még a falu össznépessége majdnem elérte az 1000 főt. A falu legnagyobb munkaadója a termelőszövetkezet volt. A nagyüzemi szervezés idején a perőcsényiek nehezen álltak be a szervezet kötelékébe, de a hatvanas évek elején, mint általában máshol is, az önálló parasztság nagy része megadta magát és sorra léptek be a tsz-be. A hetvenes években a település lakói egyrészt a termelőszövetkezetből, másrészt az otthoni magángazdaságokból éltek.